ZENEKARUNK TÖRTÉNETE

A Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar 2002-ben alakult, és az azóta folyamatosan bővülő együttes 2019-ben már 58 muzsikussal dicsekedhetett. A zenekar, néhány kivételtől eltekintve, a községben működő Apáczai Csere János Általános Iskola mindenkori, illetve volt tanulóiból áll. A tagság előfeltétele a kétéves furulya-tanulás, és a helyi közönség előtti bemutatkozó előadás, amely minden év december 24-én kiegészül azzal a különlegességgel, hogy a csapatba bekerülő legújabb művészpalántákat a „Jézuska hozza”.

Az együttes rendszeresen részt vesz a helyi rendezvényeken, falunapokon. Nyaranta viszi a fúvószenét a falu utcáiba, közreműködik a házasságot kötő zenekari tagok esküvőjén, és minden évben megszervezi a pünkösdi hangversenyét.

A közönség számára nagyszerű zenei élményeket nyújtó együttes lelkes támogatói közé tartoznak Táplánszentkereszt polgárai, köztük a tagok barátai, szülei, nagyszülei. Illetve Kissné Nagy Ilona igazgató asszony vezetésével az iskola tantestülete, valamint a község önkormányzata, élén a polgármesterrel, Perl János úrral, aki a magánvagyonából is többször áldozott arra, hogy a fúvósok egy-egy hetes nyári zenei táborozáson vehessenek részt, vagy külföldre utazhassanak.

Jubileumokkal, illetve különleges eseményekkel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az együttes 2007-ben a megalakulása 5. évfordulóját Vas megye Egyesített Fúvószenekarának táplánszentkereszti színpadra állásával ünnepelte. 2011-ben a különleges alkalmat az jelentette, hogy a zenekar a hagyományos pünkösdi koncertjét minősítő hangversenyként valósította meg, melynek eredménye
„A” kategóriás kiemelt arany minősítés lett. A korábbi közös muzsikálás nagyszerű élményét nem feledve, a zenekar a megalakulása 10. évfordulójára, a 2012-ben adott jubileumi előadására, házigazdaként szintén fúvószenekari találkozót szervezett. A következő, 2017. április 30-i felejthetetlen pillanatokat „az ilyen még nem történt velünk” kategóriába lehet csak besorolni, mivel az együttes Táplánszentkereszten magyar rekordot állított fel. Azzal, hogy az esemény hitelesített jegyzőkönyve szerint egy helyen, egy időben, 1596 résztvevő énekelt együtt himnuszokat a fúvószenekar 50 fős kíséretével. „Ráadásként”, alig két hónappal később, a fúvósok a megalakulásuk 15. évfordulóját ünnepelték nagyszabású helybeli rendezvénnyel.

Magyarországi vendégszereplésekre mindig szívesen vállalkozott a fúvószenekar, úgy Vas megyén belül, mint annak határain túl. Az ilyen események sorából a legemlékezetesebbek közé tartozik a Szombathely város által 2013. május 1-én szervezett Retro majális, ahol zenés játékával működött közre a veterán autók felvonulásakor, az együttest pedig stílusosan egy veterán autóbusz szállította. Ugyanebben az évben a szombathelyi Bartók teremben is vendégszerepelt a zenekar, amely fellépést a kőszegi szüreti fesztiválon való részvétel követte. 2016 júniusában a zenekar együtt muzsikált a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Kőszeg Város Fúvószenekarával, melyet a házigazdák egy nemzetközi fúvósfesztivállal koronáztak meg, ahol „Ezer rezes remegtette meg a teret!”. Az évfordulós városok sorába tartozott még Szentgotthárd, ahol szintén jubileumot ünnepeltek, melynek fúvóstalálkozója keretében mutatta be műsorát a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar is. 2018 áprilisában a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar tavaszi hangversenyén lépett fel az együttes. 2019-ben pedig a zenekar a XXII. Szentgotthárdi Fúvószenekari Találkozón szerepelt sikeresen a résztvevő városok: Körmend, Kőszeg, Letenye, Sárvár, Szentgotthárd és Szombathely együttesei között.

A Magyarországon nemzetközi részvétellel megrendezett zenei események alkalmából az együttes vendégszerepelt a 2014-ben Sopronban megtartott Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon, a 2015-ben Zalaegerszeg, Szentgotthárd és Szombathely városokban szervezett XV. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon, illetve 2016 őszén a X. Nemzetközi Kórusfesztiválon, melynek helyszíne Sátoraljaújhely volt.

A nemes célok támogatását is fontosnak tartja a zenekar. Ennek első állomásaként 2014-ben Vépen adott jótékonysági koncertet. 2016. április 30-án „Fiatalok a fiatalokért” mottóval jótékonysági hangversenyt adott az együttes a szombathelyi Markusovszky Kórház Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztálya, valamint az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány javára.

Külföldi fellépésekre is bőven volt lehetősége a fúvószenekarnak. Az első vendégszereplésükre 2004-ben Németországban került sor. A következő években a közönségsikert arató muzsikálásukat Erdélyben, Szlovéniában, Ausztriában folytatták. Az előbbiek mellett is kiemelkedő jelentőséggel bírt, amikor 2010-ben dr. Perger Gyula területi plébános közbenjárásával a zenekar Rómába utazott, és a pápai audiencián XVI. Benedek pápa és más egyházi méltóságok, illetve a világ minden tájáról érkezett 7200 hívő jelenlétében adtak koncertet. Az örömzenélés újabb külföldi állomását jelentette, amikor az együttes 2014-ben Lengyelországban, Krakkóban, a II. Summer Arts Festival keretében lépett színpadra több alkalommal. A közönségsikert hozott előadások mentén meg kell említeni, hogy a csapat nyugodt légkörben történt krakkói tartózkodását Magyarország Nagykövetsége, illetve Krakkói Konzulátusa részéről kapott támogatás is segítette. Az újabb külföldi fellépésre 2019 áprilisában került sor. Akkor a zenekar hét tagja utazott az ausztriai Markt Allhau 1 Jungmusikertag eseményére, ahol Burgenland fúvószenekarainak válogatott tagjaival zenéltek együtt. A 2019-es esztendő további külföldi utazást is hozott, mivel a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar július 20-23. között a prágai X. Art Festival-on sikeresen vendégszerepelt. Az együttes utazásának és négynapos prágai tartózkodásának költségeit alapvetően a résztvevők viselték. A csapattagok szüleire háruló pénzügyi terhet azonban jelentősen csökkentette az e célból a táplánszentkereszti februári Farsangi bál tombolája kapcsán gyűjtött, illetve Vas Megye Közgyűlésének Elnökétől támogatásként kapott összeg. A zenekar prágai muzsikálásával kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy Magyarország Prágai Nagykövetsége és a Prágai Magyar Intézet már előzetesen a támogatásukról biztosította őket. Nagykövet úr pedig a személyes jelenlétével tisztelte meg az együttest az egyik koncertjük helyszínén. Az akkori magánjellegű prágai utazását felhasználva hallgatta az előadásukat az egyik otthoni lelkes támogatójuk is, Perl János úr, Táplánszentkereszt polgármestere.

Végül szóljon néhány szó a fenti sikerek „kovácsáról”, Janászek Ferenc karmesterről. A tanár úr egy személyben oktatja a különböző hangszercsoportokat, irányítja a zenekar kitartó gyakorlásait, és szervezi a fellépéseiket. Így minden bizonnyal ez a gondoskodás is hozzájárult ahhoz, hogy Janászek Ferenc tanár úrnak több évtizedes zenepedagógusi munkájáért, valamint fáradhatatlan közösségépítő tevékenységéért Magyarország Köztársasági Elnöke 2017. augusztus 20-a alkalmával a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta. Ezt és a zenekar sikereit figyelembe véve, a fúvósok méltán lehetnek büszkék a tanárukra, karnagyukra és jó barátjukra.